Vissza a jövőbe

Phantom Shopping

Vissza a jövőbe!

Szuper Phun day volt a tegnapi is.

Mintha csak előre ugrottunk volna az időben és egy sci-fi filmbe csöppentünk volna.

A csapat most volt először, de azt hiszem nem utoljára lézerharcolni.

És, hogy mi is a lézerharc?
A Lasergame egy olyan lézerfegyveres csapatépítő akciójáték, amely a paintballal ellentétben nem fájdalmas, viszont annál sokkalta látványosabb, jobban igénybe veszi a reflexeket és jelentős testmozgással is jár. A játékban két csapat méri össze ügyességét egymással, természetesen ez nálunk sem történt másképp, egy erre speciálisan kialakított pályán.

A küzdelem végén számítógépes kiértékelést, ún. „lőlapot” kapunk amiből kiderül, hogy melyik csapat nyert, a csapaton belül ki lett az első, a második, melyik játékos milyen százalékkal lőtt és kit talált el. Ezek ismeretében mód nyílik mind csapat, mind az egyéni teljesítmény megállapítására.

És egy kis érdekesség!

A lasertag története a 70-es évekig nyúlik vissza, amikor a Star Trek, majd a Star filmek sikerén felbuzdulva az USA-ban elkezdtek gyártani lézerpisztolyokat leginkább gyermekek számára. Ezzel párhuzamosan az amerikai hadsereg is elkezdett kifejleszteni olyan lézerfegyvereket, melyekkel emberáldozatok nélkül, élethű gyakorlatokat tudtak tartani a segítségükkel.

A 80-as években kerültek kereskedelmi forgalomba az első játékrendszerek, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek a lakosság körében. És megépültek az első lézer arénák.

Természetesen, ezt a fajta játékot, mi sem hagyhattuk ki!

Miután csapataink megküzdöttek egymással, visszatértünk a jelenbe és egy finom ebéddel zártuk a napunkat.

Kövess minket!
Csatlakozz a Phantom Shopping családjához!