BOLDOG FÉRFINAPOT KÍVÁNUNK – AVAGY, EZÉRT NEM SZERET VÁSÁROLNI A LEGTÖBB FÉRFI

Phantom Shopping

Az utóbbi években, a nőnapon túl az erősebbik nem képviselőit évente egyszer ünneplés illeti meg. A nemzetközi férfinapot rendszerint minden évben november 19-én ünnepeljük.

Ezen apropóból szeretnénk kicsit körbejárni a férfiak vásárlási szokásait, valamint azt, hogy a legtöbb férfi miért is ódzkodik ettől a programtól.

Míg a vásárlás egy tökéletes barátnős program, ami akár egy egész napot lefedhet, a párunkkal való shoppingolgatás rendszerint veszekedésbe torkollik pár órán belül.

Kutatások szerint a férfiak 26 perc után beleunnak a vásárlásba, míg a nőknél ez két óra elteltével következik be. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfiak 80 százaléka nem szeret partnerével együtt vásárolni, és 45 százalékuk minden áron igyekszik ezt elkerülni.

Na de mi lehet ennek az oka? Mint minden ilyen nemek közti különbség vizsgálatakor, ezesetben is számos teória létezik. Köztük van egy, amelynek leginkább hinni lehet:

Az emberiség százezer éven át, kb. i.e 8000-ig vadászó, gyűjtögető életmódot folytatott – a férfiak vadállatokra vadásztak, a nők pedig növényeket, magvakat, gyümölcsöket és zöldségeket keresgéltek. Érdekes, hogy ezekben a társadalmakban az asszonyok voltak a fő családfenntartók. Az antropológusok úgy becsülik, hogy a csapat táplálékának 80-90 százaléka a nők gyűjtögetéséből származott – egyes antropológusok szerint helyesebb volna gyűjtögető-vadász társadalmakról beszélni. Ez azt is jelenti, hogy némely törzs étrendje főként vegetáriánus táplálék volt (csak 10-20 százaléka állt húsból), sokféle gyümölcsöt, zöldséget, gyökeret és magot ettek, s mindezt nyersen.

Éppen ezért a nők alaposan megválogatták, hogy mit visznek haza családjuknak.

Ugyan a I.e 8000 körül a Közel-Keleten az emberi közösségek lassan áttértek a földművelésre és a következő évezredben, több százezer évnyi vadászó és gyűjtögető életmód után azonban nem csoda, hogy ösztöneinkben még mindig ezekhez a tevékenységekhez vonzódtak, valamint a mai napig vonzódunk.

És itt kapcsolódik ez a vásárlási szokásainkhoz – mivel azok ösztöneinkben nyomon követhetők. A nők vásárláskor a „gyűjtögető” üzemmódban vannak – fáról fára (üzletről üzletre) vándorolnak, böngésznek, érett és tápláló gyümölcsöket keresgélve. Rengeteg időt töltenek el a „gyümölcsök” vizsgálgatásával, frissességének, ehetőségének ellenőrzésével, sokat félre is dobnak. Így van ez a bevásárlóközpontokban is manapság, üzletről-üzletre keresik a legjobb portékákat.

A férfiak vásárlási szokásai hasonlóképpen vadászó örökségükkel vannak összefüggésben. Ez magyarázza, miért koncentrálnak a férfiak egyetlen dologra, ahelyett, hogy böngészgetnének. Figyelmük központjában egyetlen egy dolog áll: megszerezni a zsákmányt, aztán hazatérni. Nem válogatnak, és húzzák az időt. Felkutatják az állatot, megölik, felpakolják, és már viszik is haza egyenesen. Régen ennek azért volt létjogosultsága első sorban, mert a zsákmány nehéz, könnyen romlandó, magára hagyva pedig igen kiszolgáltatott volt az állatoknak.

A fentiek ugyan csak teóriák, szerintünk mégis remek mentséget ad a férfiaknak, arra, hogy a hölgyek mentesítsék őket a vásárlás terheitől.

Ám amennyiben Rád nem igazak a fentiek, és férfiként szívesen vásárolsz, valamint még pénzt is keresnél ezen tevékenységeddel, várunk sok szeretettel próbavásárlói csapatunkba.

Jelentkezni az alábbi linken tudsz!

Csatlakozz a Phantom Shopping családjához!